Megbízóim 80%-ban magánszemélyek, 20%-ban pedig cégek, vállalatok. Dolgoztam már polgármesteri hivataloknak, társasházkezelőknek és irodaházaknak is.


Fő szakterületem a térkő tisztítás- és felújítás, de igény szerint az alábbi szolgálatásokkal is állok a megrendelő rendelkezésére.

  • járda, burkolólap, járólap- és burkolólap, sírkő, homlokzat, lábazat, napelem és üvegfelületek tisztítása térkő felújítás
  • térkő csere
  • térkő fuga tisztítása
  • felületimpregnálás

Üzletpolitikám

Kulcsfontosságú számomra a megbízhatóság és a becsületesség: úgy dolgozom, ahogy én is elvárnám másoktól.
Legfeljebb 24 órán belül válaszolok az emailes megkeresésekre, és általában 1-2 héten belül tudok szabad időpontot adni. Kivételt képezhet ez alól a május-július közötti időszak, amikor a legtöbb megrendelés érkezik. A gördülékeny együttműködés érdekében azt javaslom, foglaljon időpontot minél hamarabb!

Ügyfeleim elégedettségét bizonyítja, hogy többségük ragaszkodik hozzám, valamint örömmel ajánl ismerőseinek, barátainak. Magánszemélyek mellett nagyobb vállalatoknak, társasházkezelő cégeknek is rendszeresen dolgozom, amely alkalmanként akár 1000-1500 négyzetméternyi térkő megtisztítását jelenti.

Mindig ügyelek rá, hogy a munkafolyamat során keletkezett hulladékot elszállítsam, illetve az esetleges bepiszkolódott felületeket megtisztítsam (füves területek, cserepes növények, kerti bútorok stb.) A távozásomat követően maximális rendet hagyok, hogy a megrendelőnek semmi más teendője ne legyen, mint gyönyörködni a ragyogóan tiszta viacolor felületekben.

Térkő tisztítás és felújítás környezettudatosan

Örömmel látom, hogy a környezetvédelem és a vegyszermentességre való törekvés egyre több ember életében játszik fontos szerepet. Pontosan ezért tartom nagyszerű dolognak, hogy a munkám során nincs szükség arra, hogy vegyszereket vagy egyéb mesterséges anyagokat használjak.

A viacolor, illetve az egyéb felületek tisztítását az esetek többségében a magasnyomású víz vagy az ozmózisos víz erejére bízom, amely még a vízkőképződés megakadályozásához is hozzájárul. Az eredmény ragyogó tisztaság!

Amennyiben makacs szennyeződések esetén a magasnyomású víz önmagában nem elegendő, tiszta vizes homokfúvással távolítom el a szennyeződéseket.

A munkához szükséges összes eszközt én biztosítom, amely egyúttal azt is jelenti, hogy az árajánlat az összes felmerülő költséget tartalmazza. A tisztítógép benzinnel működik, amelynek köszönhetően nincs szükség áramforrásra, csupán vízre. Ez az egyetlen “hozzávaló”, amelyet a megrendelőnek kell biztosítania.

Ragyogóan tiszta térkő az egész országban!

Baja közelében, Sükösdön élek, amelynek nagyjából 150 kilométeres vonzáskörzetében vállalok munkákat. Kiemelt régió Budapest, a Balaton déli partja, a Velencei-tó, valamint a környező nagyvárosok: Szeged, Pécs és Székesfehérvár. Az említett körzetben az árajánlatban meghatározott összeg minden esetben magában foglalja a kiszállási díjat is.

Mindazonáltal az ország távolabbi pontjain is örömmel vállalok munkát. Kérem, vegye figyelembe, hogy ebben az esetben az árhoz hozzáadódhat kiszállási díj is.